Varázsló egy hatalmas injekciós tűvel közeledik felé. Mindig is irtózott a tűktől; de még jobban a herointól.
- Na, ne ficánkolj annyira – morogja. Beleszúrja a karjába a tűt, de szinte meg sem érzi. Egy jó ideig várja a kellemes érzést, amiről a herkások szoktak mesélni, de nem érez semmit, csak lassan eltűnik a fájdalom innen-onnan, a végtagjai pedig elnehezednek.
- Micky – nyögi. Nem tudja a szemeit kinyitni, és mosolyognia kell. Még sosem ejtette ki a keresztnevét.
- Most meg mi van? – hallja a hangját egyre távolabbról. – Nyugodjá’ má’ meg! Nem heroint adtam be… na, jó, lehet, hogy maradt valamennyi benne, de attól nem fogsz függőséget kapni – az utolsó szavak összemosódnak, és nem érti őket. Átzuhan egy teljesen más világba, lebeg a semmiben.
Natasha cseresznyés szájfényét érzi az ajkain, majd a nyelvén. Imádja azt az ízt, és már egy jó ideje nem érezte. Kinyitja a szemeit, mindenhol sötétség, előtte pedig Natasha áll.
A szemgödrei üresek, és az arcán végigfolyt a vér.
Enzo sikítani akar, de nem tud, mert a szájfény kitölti az egész száját, a sűrű nedvtől nem tud beszélni. A szájzugán kifolyik egy-egy vékony sugárban, ő pedig csak nyeli, de egyre több lesz. Már mindenhol azt a mű, édes cseresznye ízt érzi, már nem csak a szájában, hanem mindenében; a nő halott ujjaival nyúl felé, ő pedig lehajtja a fejét, és elkezd hányni. Vöröset.
Vért.
Egyre csak hányja ki, és rosszul van, szédül, fáj a hasa, mintha láncfűrésszel estek volna neki. Átzuhan egy másik álomba. Az Édenkertben van, talán ő maga Ádám? Nem tudja, de az egész úgy néz ki, mint gyerekkorában, a gyerek Bibliájában, amit az anyja egyik barátnőjétől kapott.
Az apja ott áll felette, fenyegetően néz rá, mellette a hittantanárnője, kitartott mutatóujjal.
- Rossz voltál – mennydörgi az apja hangja.
- Ez a cucc még rosszabb – öklendezi fel a szavakat.
Ömleni kezd az eső az égből, a víz eláraszt mindent.
Hol egy bárka?, kérdezi magától. Nincs sehol bárka, a víz pedig már a mellkasáig ér.
- Meg kell halnod a bűneidért – folytatja az apja. – És vágd le a hajadat.
- De hát Jézusnak is hosszú volt a haja – az álláig ér már a rengeteg eső.
- Igen, de ő gyalog járt mindenhova. Add szépen ide a slusszkulcsodat.
Átnyújtja neki, és nem érti az egészet. Szép lassan belefullad a vízbe, és átöleli a sötétség, a csend, és a nyugalom.
Na, végre meghaltam, gondolja, mielőtt elveszti a tudatát.