Teljesen meglepődött, amikor meglátta, hogy nem az, amire számított.
- Hát te meg ki a csoda vagy, ecsém? - kérdezte meglepődve Stohl András tőlem.
- Én? Én baszd meg Steve vagyok. Te se gondoltad volna, mi?
Buciban elindult egyfajta eufória. Végre megkapta, amire oly régóta vágyott: egy társ, akivel bulizhat önfeledten!
- Hát, nem erre számítottam... - mondta kicsit derűsen, de csalódottság is hallatszott hangjában.
- Hát jól van. Van itthon Tequillád? - kérdeztem, de a választ már nem vártam meg. Beviharzottam a lakásba, kutattam egy darabig, míg végül megtaláltam a piákat a konyhapolcon. Levettem egy üveg brandyt, majd távoztam a konyhából. Otthonosan leheveredtem a nappaliban egy kanapéra és feltettem a lábaimat a dohányzóasztalra. Felnyitottam a még bontatlan konyakot, és szürcsölgetni kezdtem, mikor váratlanul betoppant Buci is.
- Nos... khmm... - kezdte. - Izé, én vagyok az alkotód. - jelentette ki.
- Oszt? Van ez így. - mondtam közömbösen.
- De talán meg kéne kínálnod, nemde...?
- Kérsz a brandydből, öreg? - szóltam neki oda amolyan félvállról. Csodálkozásában nyitva maradt a szája, gondolom előtte ilyet még nem tapasztalt. Csak hetykén bólogatott.
- Nesze, ecsém, fogjad. - nyomtam a kezébe. - Nincs valami ropogtatni való itthon, he?
- Hát, nézz bele a hűtőbe. Talán találsz valamit magadnak, én kedvesem.
- Kedvesem? Nincs véletlenül összefüggésben a neved /András/ az Andrássy úttal?
- Mi? - nem értette. - Ja!!! Ja, nincs. - még mindig kábán lesett rám, "dikk, ki ez a srác, tee?" nézéssel.
- Sajt? Sajt van?
- Sajt nincs!
- De legyen! Sajtot akarok!
- Pedig nincs!
- Jó! Akkor hozzál.
- Honnan?
- Hát, a boltból. - magyaráztam neki. - Tudod, az az épület, ahová azért járnak az emberek, hogy sajtot vegyenek a gyereküknek. Na, meg persze Coca Cola-t, és ehhez hasonló más szervezetleépítő termékeket.
- Üühüüm. Tudom. Hát, akkor megyek. - jelentette ki.
- Menj is! Úgyse kellesz te ide most.
- Hmm? - nézett értetlenkedve.
- Számítógép?
- Ott. - mutatott a sarokba. Ott állt egy MacBook Pro. Leültem mellé, bekapcsoltam, Buci meg csak nézte.
- Hát, te még mindig itt vagyol?? - kérdeztem tőle. - Takarodjál már sajtért!!!
- Jóóó, jóóó, csak... csak... izé, mindegy. Na, majd jövök nem sokára, hozok sajtot meg minden! - azzal kilépett az ajtón a végtelennek tűnő messzeségbe, elveszett az utcák homályában, a boltok halványan izzó fénycsöveinek fényében, a Coca-Cola buborékjaiban, az éterben.
- Na végre egyedül. - szakadt rám a csend. - Vista? Na, neee! Hát, hová kerültem én?